Folyamatos segítő tevékenységeink

Idősek Barátai

Az Idősek Barátai program keretében az önkéntesek intézményekben vagy saját otthonaikban elszigetelten élő idős embereket látogatnak heti rendszerességgel. Látogatásaik során beszélgetnek az idősekkel, sétálni kísérik őket, esetenként kisebb segítséget nyújtanak (pl. gyógyszer kiváltása), társasjátékoznak, felolvasnak és más olyan, szabadidős jellegű tevékenységeket végeznek velük, melyekkel növekszik az idősek aktivitása és a világra való nyitottsága.

A Teszünk Klub önkénteseinek munkáját Klocknicer Erzsébet szervezi.

Önkéntes Központ Alapítvány

A klub önkéntesei az ÖKA számtalan rendezvényén vesznek részt.

Fővárosi Sztehlo Gábor Gyermekotthon és Fogyatékosokat Befogadó Otthonok

A Sztehlo Gábor Gyermekotthont a gyerekek életének színesebbé tételével támogatjuk. A nyári szünetben szinte minden második napon csináltunk nekik programokat. El-elvittük őket játszótérre, játszóházba, a „Miniverzum”-ban is jártunk. Készítettünk együtt süteményeket, amit boldogan meg is ettek. Kézműveskedtünk, rajzoltunk, színeztünk, origamiztunk, szóval sokat játszottunk. Jól telt a nyár. Önkénteseink vállalták a könyvek, játékok rendezését, a kert frissítését, palántákat ültetnek és gondoznak a gyerekekkel.

Szeptembertől csak a hét végén lehetett folytatni ezt a tevékenységet, mert a suli nagyon befogja a gyerekeket, de megyünk, amikor csak lehet.

A játékon kívül kísérést is vállaltunk és vállalunk az Otthon igénye szerint, pl. versenyre, pótvizsgára, meghívásokra, stb. kísértünk gyerekeket.

A törzs csapat 7-8 fő, de alkalmilag többen is beszálltak ebbe a „pótnagymama” projektbe.

A program szervezője Molnár Kati

Aladdin program

Aladdin – a történetek ereje

A program a Teszünk Szenior Önkéntes Klub és a Képes Alapítvány szervezésében valósul meg. A Teszünk Klub felkészült tagjai beszélgetnek fiatalokkal.

Elakadtál, válaszúton állsz, nehézségekkel küzdesz?
Kíváncsi vagy, hogy sokat tapasztalt idősebb generáció tagjai hasonló helyzetben hogyan és mit döntöttek, és döntéseik hova vezettek?

Az Aladdin csoportban a résztvevők meghallgathatják, hogy a csoporttagok – sokat tapasztalt szeniorok, illetve hasonló korú sorstársaik – hasonló nehézségekkel, problémákkal hogyan küzdenek meg.

A tapasztalatcsere eszköze a személyes történetek megosztása. Mi ebben a jó?

Tapasztalat átadás nem tanácsadás formájában történik (a történetmegosztónak nem kell tudnia a “jó”  válaszokat, a hallgatók pedig nem érzik kioktatva magukat)

A személyes történetek az érzelmekre is hatnak, átélhetővé és emlékezetessé teszik mások tapasztatát

Mások történetei a hallgatót önreflexióra késztetik

Személyes történetek megosztása révén komplex, sokrétű információ átadására van lehetőség (akár minden hallgató más, saját következtetéseket vonhat le ugyanabból a történetből)

Múzeumi ProgramokÖnkénteseink dolgoznak a Petőfi Irodalmi Múzeumban, a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumban, a Szépművészeti Múzeumban.

Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete

Az egyesületben   négy fő önkéntesünk dolgozik , a Lámpás klubok tevékenységét segítik. Segítségünket a klub napokon igénylik a klub vezetők és a klub tagok.  Elvégezzük az adminisztrációs feladatokat, fogadjuk a klub tagokat és az érkező vendégeket. Segítséget nyújtunk a közlekedésben és a vendéglátásban. Minden klub havonta   több kulturális eseményen vesz részt. Az eseményen  nagy szükség van ránk, mert a klub tagjainak  egy része teljesen vak, így a közlekedésben sokat tudunk segíteni. Önkénteseink jól érzik magukat ezekben a kis közösségekben, szívesen vesznek részt a klubok életében.

A Teszünk Klub önkénteseinek munkáját Demjén Istvánné Margó szervezi .

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük